Az Apple és Microsoft partnercégének gyáraiban híresen rosszak a munkakörülmények, sorozatosak az öngyilkosságok a dolgozók között. A cég igazgatója ugyanakkor a felsővezetők előtt azzal viccelődött, hogy állatokat kell kordában tartania.
A diktatúrák létét veszélyezteti, a demokráciák érdekérvényesítési folyamatait pedig átformálja a közösségi oldalak léte. Ma már egy Facebook-csoport is forradalmat indíthat. A témával kapcsolatban a magyar Millások vezetőjével is beszélgettünk.
A fenyegetések típusa megváltozott az elmúlt évben. A McAfee Labs sokkal kifinomultabb kártevőket azonosított, amelyek sokkal célzottabbak, és egyre nagyobb számban támadnak. Egyre több új típusú támadás indul a mobileszközök ellen - hangzott el a McAfee évértékelésében.
Idén kilencedik alkalommal rendezik meg VGA díjkiosztót, ahol kiderül, melyik játék zsebelheti be a megtisztelő 2011-es Év Játéka címet.
Egész pontosan 1992. december 3-án indult útjára az első üzenet.
Sajnos csak Windows 8 alatt lehet kipróbálni a böngésző új technológiai előzetesét.
Legfrissebb
Legzajosabb témák
A legrosszabb weblap kerestetik!
A Safer Internet Day-t minden évben február elején rendezik meg. A program hazai konzorciuma 2012-ben két pályázattal is ösztönzi a gyermekeket és a felnőtteket az aktív részvételre.
2012-01-27 14:05
0
Assassin's Creed 3 - Nagyobb, hosszabb, még ebben az évben
A sorozat meghatározó epizódja lesz az Assassin's Creed 3 a Ubisoft első emberének állítása szerint.
2012-01-27 19:06
70
Tiszteletem! 2012. 01. 29
Most aztán tényleg támad Tél tábornok - jövő héten be fog fagyni még a popsink is.
2012-01-29 00:00 11
Raptor házzal újít az MSI

A midi torony az Interceptor szériát bővíti, és ATX-es alaplapokat támogat.
2012-01-29 07:00 0
Kinect-el az Asus
A hírek szerint hamarosan a Windows 8-as laptop piacon is hódíthat a Kinect.
2012-01-28 09:45 0
Kingdoms of Amalur: Reckoning - Zárolt küldetéssel a használt játékok ellen

Folytatja küzdelmét az Electronic Arts, melynek célja a használt játékok piacának ellehetetlenítése.
2012-01-28 19:47 24
Wacom Inkling - a grafikusok varázsceruzája
A Wacom pennáját a grafikusok már a bejelentésének a pillanatában nagyon várták. Megnéztük, hogy a kitüntetett érdeklődés indokolt volt-e.
2012-01-28 15:38 0
Költöztessünk hírolvasót a telefonunkba

Egy hasznos hírolvasó alkalmazás azoknak, akik túl elfoglaltak az újságok lapozgatásához.
2012-01-27 17:00 0
Legfrissebb videók
A nap híre
14:30

Minden közösségi oldal egy helyen - akár munka közben is

A közösségi összekötő az Outlookba költözteti a népszerű közösségi oldalakat. Segítségével láthatjuk munkatársaink SharePoint tevékenységeit is.

Legfrissebb blogbejegyzések
CineStar A vizsga - Ismertető
Kádár János megszüntette az ÁVH-t és helyette létrehozta a Politikai Nyomozófőosztályt, ugyanazokkal az emberekkel. A film a személyi állomány felülvizsgálatát mutatja be. Bergendy Péter rendezésében megelevenedik előttünk a konspiráció magasiskolája, a kommunista hatalom árnyékában.
2012-01-28 23:56
MODZone Renegade-X: Black Dawn teszt
Megérkezett a C&C univerzumban játszódó legújabb FPS, a Renegade-X: Black Dawn
2012-01-28 22:09
Sorozat Planet Chuck 5. évad: vége a sorozatnak
Eltelt öt év, véget ért az általunk és sokak által az egyik legjobban kedvelt kémtörténet. Leírhatatlan érzés, de sajnos el kell fogadnunk, hogy a készítőknek be kellett fejezni a szériát.
2012-01-28 19:12
RPGames Az Éhezők Viadala – Könyv és Film Trilógia Ajánló
Suzanne Collins amerikai írónő rettentően erős trilógiát alkotott, a regények sikerét meglovagolva készülnek a mozifilmek is…
2012-01-28 16:57
Dualscreen - 3DS, Wii Eladások mixelve
A Nintendo elmondása szerint a karácsonyi partit ők nyerték Európában a Wii-vel. A 3DS mindent előzött az eddigi eladásaival Japánban, a Mario pedig átlépte az ötmilliót.
2012-01-28 15:45
RPGames Legend of Grimrock – Épül, szépül a dungeon crawl játék
Remélhetőleg hamarosan elkészül a régi iskolát követő, de mégis modern, dungeonos őrület…
2012-01-28 14:43
Macworld Az Agymenőkben "személyesen" is találkozhatunk Siri-vel
A The Big Bang Theory legutóbbi epizódjában az egyik főszereplő az Apple hangfelismerő rendszerébe szeret bele.
2012-01-28 14:17
Dualscreen - 3DS, Wii Iwata a DLC-kről
A Nintendo továbbra sem ad ki befejezetlen játékot, csak azért, hogy extra pénzt szedhessen be a DLC-kből.
2012-01-28 13:24
PC World PCW tweet: PCWorldhu: Szerintetek mi volt 2011 legjobb terméke, kütyüje, szoftvere? Itt szavazhatok: http://t.co/XLeHr0gr Sőt még nyerhettek is :)
Legfrissebb
Raptor házzal újít az MSI
A midi torony az Interceptor szériát bővíti, és ATX-es alaplapokat támogat.
2012-01-29 07:00 0
Wacom Inkling - a grafikusok varázsceruzája
A Wacom pennáját a grafikusok már a bejelentésének a pillanatában nagyon várták. Megnéztük, hogy a kitüntetett érdeklődés indokolt volt-e.
2012-01-28 15:38 0
Az FBI a Facebookot és a Twittert is monitorozza
Egy olyan szoftvert kívánnak bevetni, ami összegyűjti a közösségi oldalakon megjelenő információkat.
2012-01-28 07:00 0
Nem lehet saját nyitóképernyőnk a Windows 8-ban
A jelenlegi álláspont, hogy saját hátterünk nem lehet a Metro-ban, de azért ha nagyon akarjuk meg lehet oldani.
2012-01-27 17:00 0
Facebook-ra megy az Angry Birds
A Rovio, a játék fejlesztője a 800 milliós közösségi oldalra vinné a népszerű játékukat.
2012-01-27 16:15 0
Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás - hazánk is aláírta
A Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás (Anti-Counterfeiting Trade Agreement, ACTA) célja a világviszonylatban egyre nagyobb méreteket öltő hamisítás és kalózkodás elleni fellépés területén a nemzetközi együttműködés.
2012-01-27 14:38 0
Hogyan gyűjtsük ki a rendszerünk specifikációit?
A System Spec néhány másodperc alatt kiírja a rendszerinformációkat.
2012-01-16 07:30 2
Az év legjobbjai - közönségdíjak
Lezárult egy újabb év, így eljött a pillanat, hogy megálljunk egy kicsit, és visszaemlékezzünk 2011 legjobb termékeire. A szerkesztőség mellett a PC World követői is kinyilvánították akaratukat, mi pedig összegyűjtöttük a közönségdíjasokat.
2011-12-30 14:01 1
Megjelent a decemberi PC World!
Hat teljes verzióval, a jövő már most tesztelt hardvereivel és gigantikus, 12 oldalas platformteszttel kedveskedünk Karácsonyra.
2011-12-01 12:00 0
Hogyan szerezzünk részletes információkat gépünk hardvereiről és szoftvereiről?
A System Inventory Tool a változásokat is képes megmutatni.
2011-11-28 07:30 0
Szuperbiztonság az Imationtől: felvásárolják az IronKey-t
A döntéssel az üzleti és a kormányzati szektorba is megnyílik az út az Imation előtt.
2011-09-21 06:30 0
Hardver tuning tippek
Összeszedtünk néhány javaslatot, amelyekkel megbütykölhetünk gépünket az extra teljesítmény vagy a rejtett szolgáltatások előhozásának érdekében.
2011-09-15 14:20 0
Adobe Elements 10
Ősszel ismét új Elements kiadással lepte meg az Adobe a házi fotósokat és videósokat. A Premiere és a Photoshop Elements újdonságait megpróbáljuk egy közös cikkben bemutatni.
2012-01-17 09:40 0
Hogyan gyűjtsük ki a rendszerünk specifikációit?
A System Spec néhány másodperc alatt kiírja a rendszerinformációkat.
2012-01-16 07:30 2
Ashampoo Burning Studio 2012
A PC World mellé e hónapban egy teljes verziós multimédiás íróprogramot, valamint egy webkamera szoftvert adunk ajándékba. Nézzük, hogy mire képes az Ashampoo új íróprogramja!
2012-01-12 10:55 2
Télen kétszer annyit hibáznak a programozók
Egyelőre csak találgatják az okokat. Van egy tippünk.
2012-01-03 10:44 0
Az év legjobbjai - közönségdíjak
Lezárult egy újabb év, így eljött a pillanat, hogy megálljunk egy kicsit, és visszaemlékezzünk 2011 legjobb termékeire. A szerkesztőség mellett a PC World követői is kinyilvánították akaratukat, mi pedig összegyűjtöttük a közönségdíjasokat.
2011-12-30 14:01 1
Februárban jön a Windows Store
A Windows 8 bétával együtt indul útjára az ígéretes szoftverpiac.
2011-12-07 14:38 1
A legrosszabb weblap kerestetik!
A Safer Internet Day-t minden évben február elején rendezik meg. A program hazai konzorciuma 2012-ben két pályázattal is ösztönzi a gyermekeket és a felnőtteket az aktív részvételre.
2012-01-27 14:05 0
Kaspersky Internet Security 2012
Az orosz gyártó évek óta minden esztendőben egy masszív végpontvédelmet rak le az asztalra. Vajon az új KIS folytatja ezt a trendet?
2012-01-24 21:00 0
Obama még Windows XP-t használ?
A képernyővédő árulkodott - a Fehér Házban még mindig képtelenek megválni az XP-től.
2012-01-24 17:30 0
Hogyan tegyük a pendrive-unkat csak olvashatóvá?
A Wenovo USB Disks Access Manager egy kattintással elvégzi a feladatot.
2012-01-20 07:30 0
Hogyan ellenőrizzük jelszavaink biztonsági fokát?
A Password Securitys Scanner ellenőrzi a gépünkön tárolt jelszavakat.
2012-01-11 07:30 0
Hogyan válasszunk hatékony antimalware-programot?
Az egyik legkedveltebb és leghatékonyabb alternatíva a Malwarebytes Anti-Malware.
2012-01-09 07:30 0
Hogyan tudjuk meg, mikor lett a gépünkhöz csatlakoztatva egy USB-s meghajtó?
A USBLogView képes kilistázni, hogy mikor lettek a meghajtók csatlakoztatva.
2012-01-27 07:30 1
Hogyan alakítsuk át a Windows 7 bejelentkezőképernyőjét?
A Windows 7 Logon Assistant számos beállítást lehetővé tesz.
2012-01-26 07:30 0
Hogyan szerezzük be az új drivereinket automatikusan?
A DriverMax elvégzi helyettünk a szükséges keresgélést.
2012-01-25 07:30 0
Hogyan vigyünk át HDD-partíciókat egy SSD-re?
Az O&O SSD Migration Kit könnyen oldja meg a problémát.
2012-01-24 07:30 1
Hogyan mentsük az összes megnyitott oldal URL-jét egyszerre?
Nem muszáj egyenként kimásolnunk a fülek címeit.
2012-01-23 07:30 0
Hogyan tegyük a pendrive-unkat csak olvashatóvá?
A Wenovo USB Disks Access Manager egy kattintással elvégzi a feladatot.
2012-01-20 07:30 0
Az Apple és Microsoft partnercégének gyáraiban híresen rosszak a munkakörülmények, sorozatosak az öngyilkosságok a dolgozók között. A cég igazgatója ugyanakkor a felsővezetők előtt azzal viccelődött, hogy állatokat kell kordában tartania.
Champions Online - akciókkal ünneplik az egy éves a free-to-playt
Szuperhősökből sosem elég - talán ez lehetne az egy éve ingyen játszható Champions Online szlogenje.
2012-01-28 17:36 6
Az FBI a Facebookot és a Twittert is monitorozza

Egy olyan szoftvert kívánnak bevetni, ami összegyűjti a közösségi oldalakon megjelenő információkat.
2012-01-28 07:00 0
Szakmai blogok
Dualscreen - 3DS, Wii Eladások mixelve
A Nintendo elmondása szerint a karácsonyi partit ők nyerték Európában a Wii-vel. A 3DS mindent előzött az eddigi eladásaival Japánban, a Mario pedig átlépte az ötmilliót.
2012-01-28 15:45
Macworld Az Agymenőkben "személyesen" is találkozhatunk Siri-vel
A The Big Bang Theory legutóbbi epizódjában az egyik főszereplő az Apple hangfelismerő rendszerébe szeret bele.
2012-01-28 14:17
Dualscreen - 3DS, Wii Iwata a DLC-kről
A Nintendo továbbra sem ad ki befejezetlen játékot, csak azért, hogy extra pénzt szedhessen be a DLC-kből.
2012-01-28 13:24
GameStar GS tweet: GameStar_HU: Fergeteges karácsonyi nyereményjáték az iWorldnél! Részletek a linken. RT és Te is részt veszel! http://t.co/VMUebu0 via @iWorldGSO
Legfrissebb
Kingdoms of Amalur: Reckoning - Zárolt küldetéssel a használt játékok ellen
Folytatja küzdelmét az Electronic Arts, melynek célja a használt játékok piacának ellehetetlenítése.
2012-01-28 19:47 24
Champions Online - akciókkal ünneplik az egy éves a free-to-playt
Szuperhősökből sosem elég - talán ez lehetne az egy éve ingyen játszható Champions Online szlogenje.
2012-01-28 17:36 6
Prototype 2 - Minden idők leggyengébb előrendelői bónuszai?
Erős a gyanúm, hogy nem az előrendelőknek szánt apróságok késztetik majd vásárlásra a rajongókat.
2012-01-28 15:03 28
Mass Effect 3 - Mozgásban a multiplayer
A Mass Effect történelmében először a BioWare megpróbálkozik a multiplayer lehetőségével is - ebből láthatunk mozgóanyagot.
2012-01-28 13:42 30
Diablo III - Kimaradnak a petek is!
A Blizzard tovább folytatja a Diablo III nyirbálását és újabb játékelemeket dobnak kukába, vagy helyeznek talonba.
2012-01-28 11:52 51
Egy olcsó költségvetésű Star Wars film, tőlünk. Ne haragudjatok!
Elmebeteg négyesünk a januári DVD-re is odatette a szokásos kis filmecskéjét. A Star Wars univerzum elevenedik meg számotokra, ha megtekintitek. Én kérek elnézést.
2012-01-28 10:30 41
Kingdoms of Amalur: Reckoning - Zárolt küldetéssel a használt játékok ellen
Folytatja küzdelmét az Electronic Arts, melynek célja a használt játékok piacának ellehetetlenítése.
2012-01-28 19:47 24
Prototype 2 - Minden idők leggyengébb előrendelői bónuszai?
Erős a gyanúm, hogy nem az előrendelőknek szánt apróságok késztetik majd vásárlásra a rajongókat.
2012-01-28 15:03 28
Mass Effect 3 - Mozgásban a multiplayer
A Mass Effect történelmében először a BioWare megpróbálkozik a multiplayer lehetőségével is - ebből láthatunk mozgóanyagot.
2012-01-28 13:42 30
Hitman: Sniper Challenge - újabb játék készül?
A már bejelentett folytatás mellett rövid idő alatt két további játékcímet jegyeztetett be a Square Enix.
2012-01-27 20:21 11
Witcher 2 nyílt nap Varsóban - Mocsy jelenti + 3.5 perc CGI intro
Ma ugyan hazatértem Varsóból, de az éjszaka nem úgy sikerült, ahogy azt egy háromgyerekes családapától elvárhatnánk, szóval percekkel ezelőtt ébredtem fel, de most inkább jöjjenek a tegnap este történtek.
2012-01-27 19:16 19
Assassin's Creed 3 - Nagyobb, hosszabb, még ebben az évben
A sorozat meghatározó epizódja lesz az Assassin's Creed 3 a Ubisoft első emberének állítása szerint.
2012-01-27 19:06 70
GameStar Hype 2012. 01. 27.
Mazur jelenti: Witcher 2 konzolon, Pac-Man verekszik, PC-re jön Rayman, Wii U, vagy nem Wii U.
2012-01-27 17:30 17
Wii U - máris átnevezik?
A Nintendo jól összeszedte magát - a 3DS az élre tör, így van idő most már jobban foglalkozni a WII U-val is.
2012-01-27 12:25 35
Karácsonykor jön a Wii U a nagyobb piacokra
Satoru Iwata ma reggel jelentette be, hogy a Wii U megjelenése az idei ünnepekre esik.
2012-01-26 14:14 29
Mozgásban a Mario Party 9
Kedvenc vízvezetékszerelőnk kilencedik alkalommal tér vissza, hogy a Nintendo kötelékében megmutassa, mi is az igazi szórakozás.
2012-01-25 14:46 3
Ghost Recon Online - Videón a karakterosztályok
Aki eddig nem kapott kedvet a Ghost Recon Online gőzerővel dübörgő bétájához, annak ajánlott a karakterosztályok megismerése.
2012-01-22 11:28 18
Darksiders II - Haláli jó fejlesztői napló
Ha azt hitted, hogy az Apokalipszis négy lovasa közül a Háború a legrosszabb, akkor nem találkoztál még testvérének szörnyű pusztításával...
2012-01-21 12:03 35
Kingdoms of Amalur: Reckoning - Zárolt küldetéssel a használt játékok ellen
Folytatja küzdelmét az Electronic Arts, melynek célja a használt játékok piacának ellehetetlenítése.
2012-01-28 19:47 24
Prototype 2 - Minden idők leggyengébb előrendelői bónuszai?
Erős a gyanúm, hogy nem az előrendelőknek szánt apróságok késztetik majd vásárlásra a rajongókat.
2012-01-28 15:03 28
Mass Effect 3 - Mozgásban a multiplayer
A Mass Effect történelmében először a BioWare megpróbálkozik a multiplayer lehetőségével is - ebből láthatunk mozgóanyagot.
2012-01-28 13:42 30
Hitman: Sniper Challenge - újabb játék készül?
A már bejelentett folytatás mellett rövid idő alatt két további játékcímet jegyeztetett be a Square Enix.
2012-01-27 20:21 11
Assassin's Creed 3 - Nagyobb, hosszabb, még ebben az évben
A sorozat meghatározó epizódja lesz az Assassin's Creed 3 a Ubisoft első emberének állítása szerint.
2012-01-27 19:06 70
Kane & Lynch 3: Sleeping Dogs alcímmel kopogtat?
Egyre biztosabbá válik, hogy az IO Interactive portfóliója hamarosan kibővül a Kane & Lynch harmadik részével.
2012-01-27 16:31 18
Tiszteletem! 2012. 01. 29
Most aztán tényleg támad Tél tábornok - jövő héten be fog fagyni még a popsink is.
2012-01-29 00:00 11
Kiszáll a THQ a gyerekjátékokból
Az animációs filmek licenceiből készített játékok rendre bukásnak bizonyulnak, ezért újra a komolyabb címekre fókuszál az amerikai kiadó.
2012-01-28 16:23 10
GameStar Hype 2012. 01. 27.
Mazur jelenti: Witcher 2 konzolon, Pac-Man verekszik, PC-re jön Rayman, Wii U, vagy nem Wii U.
2012-01-27 17:30 17
Borotvaélen - Premier előtti GameStar, PC World filmvetítés!
Gyertek velünk február első napján a 2012-es GameStar vetítéssorozat nyitányára.
2012-01-26 18:13 9
6 abszurd filmes jelenet, ami a valóságban is megtörtént
Mi történik, ha az akció elhagyja a filmvásznat és a való életbe költözik? Ismert filmek még inkább ismert jeleneteit vesszük szemügyre, mégpedig olyanokat, amelyek a valóságban is megtörténtek.
2012-01-25 13:34 23
Magyar klasszikus a pályán - Régi idők focija
Sándor Pál ma már kultuszfilmnek számító alkotása a magyar film klasszikusai között foglalhat helyet. Az ismertető Garas Dezső emlékére készült.
2012-01-23 12:28 0
HardverHétfő - 2012.01.23.
Újabb hét, újabb hétfő, pont tökéletes arra, hogy egy kellemes Acer notebook-ot teszteljen nekünk Disorder. Ráadásul most a gamerek is figyelhetnek.
2012-01-23 18:01 17
Toll alakú egér a Penclic-től
A svéd Penclic vállalat egere különleges módszert alkalmaz: maga az egér egy tollat formáz, amit úgy foghatunk meg, ahogy egy sima golyóstollat fognánk.
2012-01-20 16:00 10
HardverHétfő - 2012.01.16.
Ismét eljött az idő, hogy Disorder a HardverHétfő keretében teszteljen, vágjunk is bele a közepébe.
2012-01-16 17:59 21
HardverHétfő - 2012.01.09.
Eljött az első HardverHétfő! Disorder tálalásában ezúttal egy remek ASUS alaplapot mutatunk be nektek, lehet tolongani.
2012-01-09 18:07 29
Melyik konzolból adtak el 50 milliót csak Amerikában?
Az NPD Group rendszeresen méri az amerikai hardvereladásokat két kategóriában.
2012-01-09 14:43 17
Méregdrága Razer perifériák SWTOR rajongóknak
Alig jelent meg a Star Wars: The Old Republic, máris piacra dobta 570 kollekcióját a Razer.
2011-12-23 14:03 22
Paul Hubans Blasteroid is a simple space shooting game
Még meg se néztem, úgyhogy nem tudom milyen.......
Az egyik GameStar DvD-n rajta volt. Onnét ismerem.
Shift Heads második része. Ki nem ismeri ezt a játékot?
Ha valakit nem csípsz, csak írd be a nevét és Doodieman elintézi!
Idén kilencedik alkalommal rendezik meg VGA díjkiosztót, ahol kiderül, melyik játék zsebelheti be a megtisztelő 2011-es Év Játéka címet.
Hogyan védjük meg telefonunkat a karcolásoktól? (videó)
Bemutatjuk, hogy mire képes a ScreenShield fólia, illetve pontosan miként kell azt felrakni készülékünkre.
2012-01-27 15:20 0
Kiszáll a THQ a gyerekjátékokból

Az animációs filmek licenceiből készített játékok rendre bukásnak bizonyulnak, ezért újra a komolyabb címekre fókuszál az amerikai kiadó.
2012-01-28 16:23 10
Nem lehet saját nyitóképernyőnk a Windows 8-ban
A jelenlegi álláspont, hogy saját hátterünk nem lehet a Metro-ban, de azért ha nagyon akarjuk meg lehet oldani.
2012-01-27 17:00 0
Játék blogok
MODZone Renegade-X: Black Dawn teszt
Megérkezett a C&C univerzumban játszódó legújabb FPS, a Renegade-X: Black Dawn
2012-01-28 22:09
RPGames Az Éhezők Viadala – Könyv és Film Trilógia Ajánló
Suzanne Collins amerikai írónő rettentően erős trilógiát alkotott, a regények sikerét meglovagolva készülnek a mozifilmek is…
2012-01-28 16:57
RPGames Legend of Grimrock – Épül, szépül a dungeon crawl játék
Remélhetőleg hamarosan elkészül a régi iskolát követő, de mégis modern, dungeonos őrület…
2012-01-28 14:43
nonstopMOBIL nsM tweet: electrozsa: Photo: copal: http://tumblr.com/xbq209z1bm
Legfrissebb
Nagyimobilok körképe
A szépkorúaknak szánt készülékek speciális funkciókkal és egyszerűséggel keresik a vásárlók kegyeit, ráadásul tévedés azt gondolni, hogy csak az idősebbek vehetik hasznukat.
2012-01-25 12:25 0
Nem lesz olcsó a Windows Phone 7
Elszólta magát a ZTE egyik brit alkalmazottja a Tania sajtótájékoztatóján, ennek alapján nem sok jót várhatunk.
2012-01-20 14:18 1
iSuppli: pár éven belül a WP7 lehagyja az iOS-t
Ha bejönnek a kutatóintézet számításai, akkor 2015-ben több Windows Phone készülék lesz piacon, mint iOS-es.
2012-01-20 11:24 0
Öngyógyító iPhone tok a Nissan-tól
Nehéz elképzelni, hogy egy telefonos tok képes lenne meggyógyítani saját magát, de a Nissan pontosan erre a mutatványra készül.
2012-01-18 14:36 0
Skype: hamarosan jön a Windows Phone-os verzió
A Microsoftnak majdnem egy évre volt szüksége a saját szolgáltatásának implementálásához.
2012-01-16 11:37 0
Magasak az elvárások a Nokiával szemben
A Morgan Stanley szerint a cég idén akár 37 millió Windows Phone-os készüléket is értékesíthet.
2012-01-16 10:39 0
A legjobb fitneszalkalmazások
Az informatika és az egészséges életmód talán soha nem járt olyan közel egymáshoz, mint napjainkban, mivel egyre több sportolásra buzdító szoftver érhető el.
2011-10-19 12:11 0
Jót tett az araboknak a Blackberry-mentesség
Részben a kanadaiak szolgáltatás kimaradása miatt csökkenhetett a közúti balesetek száma.
2011-10-18 10:34 0
Commtiva Z71 teszt: androidos újonc a grundon
Az androidos készülékekkel eddig is jól ellátott magyar piacra új szereplő érkezett. A Commtiva Z71 főleg kiváló ár/érték arányával hódíthat, és kavarhatja meg az erőviszonyokat.
2010-11-30 10:10 5
Mobile Developers Day: mobilfejlesztőknek (is) kötelező
Konferencia mindenkinek, akit kicsit is érdekelnek a mobilos operációs rendszerek, valamint a velük kapcsolatos fejlesztések, kihívások.
2010-11-25 11:20 0
Rombolj madarakkal végre Androidon is
A függőséget okozó Angry Birds teljes verziója ingyenesen elérhető Androidra.
2010-10-17 14:03 7
Állandó akciókat vezet be a Vodafone
A Vodafone Kedd kezdeményezésben a szolgáltató összes ügyfele részt vehet.
2010-06-18 09:10 20
Telenor Hipernet - mennyire szuper a hiper?
A hazai mobilszolgáltatók már jó ideje véres küzdelmet folytatnak a vásárlók kegyeiért, ezeknek a csatározásoknak az egyik legjellegzetesebb színtere pedig a mobilinternet.
2011-11-05 13:05 5
Szélessávú internet az űrben is
Hamarosan elkezdődhet a lézeres adatátvitel tesztelése.
2011-09-27 11:18 1
Jöhetnek a 3D-s iAd hirdetések
Az Apple kizárólag a reklámok esetén fogja engedélyezni a WebGL használatát.
2011-06-18 20:33 1
T-Mobile: HSPA+ már idén nyártól
Elindult a Magyar Telekom mobilhálózatának újabb nagyszabású modernizációja.
2011-05-04 15:33 2
Itt az iPad képes WordPress
Naponta 750 ezer WordPress.com oldalt látogatnak meg iPad-ről, ez a szám tovább nőhet.
2011-03-24 16:02 1
Többfrontos csata az App Store miatt
A Microsoft az Apple-t, az Apple az Amazont perli az App Store kifejezés használata miatt.
2011-03-22 10:55 1
Az orosz navigációs rendszert kapják az új Sony Xperia modellek is
Az oroszok már a spájzban vannak...
2012-01-23 13:00 0
Már épületeken belül is navigálhat a Google Maps
Sajnos egyelőre rendkívül kevés helyen érhető el a szolgáltatás.
2011-12-01 10:31 1
Nokia-exkluzív marad a Drive
A cég nem teszi elérhetővé más gyártók ügyfelei számára az ingyenes navigációs megoldását.
2011-11-28 09:19 0
Ingyenes navigációs szoftver Androidra
Adatkapcsolat nélkül is működik az OpenStreetMap adatbázisát használó megoldás.
2011-11-26 07:59 2
Középkategóriás PNA-k hattyúdala
Leáldozóban vannak a navigációs célkészülékek, vagy van még esélyük az okostelefonok mellett? Összeválogattunk négy versenyképes modellt...talán utoljára.
2011-09-19 12:00 1
Autózzon Jáksóval! iPhone-os navigációk
A mobiltelefonok egyre inkább alkalmasak a navigációs feladatok teljes körű átvételére. Az iPhone különösen ilyen, hiszen a kijelző mérete, felbontása, a teljesítmény már elegendő ahhoz, hogy egy teljes értékű navigációs szoftver fusson rajta.
2011-09-09 11:50 2
Kinect-el az Asus
A hírek szerint hamarosan a Windows 8-as laptop piacon is hódíthat a Kinect.
2012-01-28 09:45 0
CES 2012: külső videokártya-ház Apple számítógépekhez
Potenciál ugyan van az MSI GUS II-ben, ám meghajtók hiányában legfeljebb koncepcióról beszélhetünk.
2012-01-12 11:49 0
Intel és Qualcomm CPU is került a Lenovo noteszébe
Android alapokon nyugszik az eszköz másodlagos operációs rendszere.
2012-01-05 12:12 0
A Quanta hibás komponensek szállításával vádolja az AMD-t
Állítólag a chipgyártó egységeinek jókora hányada túlmelegedett a NEC bizonyos noteszgépeiben.
2012-01-05 10:56 0
Szemrevaló teremtés az ASUS régi-új notesze
Különleges kiadás készült az N45SF jelzésű megoldásból.
2012-01-03 09:53 0
Brutális felbontású kijelzők az új noteszekben?
Egyes pletykák szerint a következő MacBook Pro gépekbe 2880×1800 képpontos megjelenítők kerülhetnek.
2011-12-15 10:18 1
Egész pontosan 1992. december 3-án indult útjára az első üzenet.
Hogyan találjuk meg elveszett okostelefonunkat, ingyenesen?
Egy elveszett telefon sokszor elveszett barátokat, barátnőket is jelenthet. Most az Androidosoknak adunk néhány tippet.
2012-01-26 12:45 0
Prototype 2 - Minden idők leggyengébb előrendelői bónuszai?
Erős a gyanúm, hogy nem az előrendelőknek szánt apróságok késztetik majd vásárlásra a rajongókat.
2012-01-28 15:03 28